1. rész

Másnak lenni magányos érzés,de nem feltétlen vagy egyedül.

Reggel mikor felkeltem a hó úgy szakadt mint még soha. Az ablakon kinézve csak nagy fehér pelyheket láttam hullani a szintén fehér tájba. Nem szerettem a telet. Nem tudom az okát csak egyszerűen nem és kész! - Fel vettem a fekete bundás kabátom, a fekete csizmám és ezek mellé szintén fekete kesztyűt húztam. Bár menyire is ellenemre volt elindultam az iskola felé. Egyedül éreztem magam ahogy végig néztem a vidám karácsonyi hangulatú embereken. Még csak december 8. van de mindenki a karácsonyról beszél. Nekem két "fontos" ünnep is lesz a közel jövőben. A születésnapom 16.-án lesz mégsem vagyok úgy feldobva mint mások. A többségnek két ünnep két ajándék, de nekem ez 11 éves korom óta nem így van. A szüleim elváltak, anyámat az sem érdekli hogy élek-e vagy sem, apám pedig külföldre költözött a plasztikázott barátnőjével. Mindenkinek csodás gondtalan élete van csak rólam feledkeztek el. Néha csodálkozok hogy anyám még mos meg főz rám. - Már az iskola előtt jártam. mikor a fehér utcán a színes emberek közt egy feketébe öltözött ember közeledett felém. Amikor már csak pár méter volt köztünk már tisztán láttam hogy egy húszon éves férfi az. Fekete haja volt ami kicsit hosszabb volt az átlagosnál. Olyan gyönyörű barna szemei voltak amilyeneket még soha nem láttam. Ajkaiban piercingék csillogtak és fülében fültágító volt. Tetőtől talpig fekete ruhái miatt fehér bőre szinte világított. Ritkán látok ilyen embereket. Valahogy megnyugtató látni valakit aki hasonlít rám. Az az előbbi magány eltűnt és egy furcsa vágyakozás vette át a helyét. Amikor elhaladt mellettem szinte reflexszerűen fordultam az ismeretlen férfi után és csak néztem ahogy az alakja távolodik és lassan elhalványul. Amikor az iskolába értem, felmentem az emeletre be mentem a terembe és leültem az ablak felőli utolsó padba. Az óra elejétől a végéig csak mereven bámultam ki az ablakon és néztem ahogyan szállingóztak a hópelyhek. Ahogyan néztem a havat eszembe jutottak azok a fehér pelyhek a férfi hajában. Annyi megválaszolatlan kérdés merült fel bennem aminek a megválaszolására egy teljes nap kevés lenne. A tanítás szinte pillanatok alatt véget ért amíg azon az idegenen gondolkoztam. Nem zavart hogy az idő olyan gyorsan telt hiszen barátaim nem voltak mindenki mindig kiközösített, kigúnyolt és megalázott. Haza indultam és csak reménykedtem abban hogy újra láthatom azt a rejtélyes alakot.