6. rész (Ricky szemszöge)

( Ricky Olson)

Josh és én reggel már a kiszabott helyen voltunk. Egy hatalmas, elhagyatott és régi gyárnak tűnt elsőre, de a belseje a legdrágább antik bútorok és képek tárháza volt. Az ízléses berendezés ellenére viszont ez sem volt több mit egy egyszer használatos "odu". Egy hölgy fogadott a portán és 2 őr az ajtón belül. 

- Még csak mi vagyunk itt? - kérdeztem a pult túloldalán ülő nőt.

- Nem, Az igazgató úr az emeleten várja önöket. - felelte illegetve magát.

- Köszönjük.

Az emeletre 2 lépcsősor vezetett, lift nem volt. Felérve egy hosszú, vörös szőnyeggel borított folyosó fogadott melyen ajtók sorakoztak. A végén egy hatalmas arany borítású dupla ajtó vonta magára a figyelmet. A mérete ellenére egy egyszerű lökéssel ki nyílt. 

- Csak nem várt minket?- gúnyos hangon szóltam az üres szobába. Az egyik nyitott ajtón kisétált egy magas, szőke, zöld szemű öltönyös férfi. Bár csak 33-40 évesnek látszik ő az egyik legidősebb köztünk. Valójában a pontos korát senki nem tudja, vannak akik szerint több ezer éves, és vannak akik szerint csak megjátsza a hatalmát. Viszont ő a világ egyik legbefolyásosabb cégének vezérigazgatója. És lehet az ember élő, holt, természet feletti vagy átlagos egy dologban egyet érthetünk. A pénz hatalom. Amiből neki van bőven, szóval csak megteszem amit kér és engedelmeskedek. 

- Ugyan Olson. Ki várna pont magára. - válaszolt arrogánsan, mint mindíg.

- Oh, ebben az esetben el mehetek ugye?

- Látom e kivételes alkalmon sem jókedvében van itt.

- Pontosan, de bízom benne hogy maga sem.

- Eltalálta. Nem az ön társasága gyönyörének reményében utaztam ide.

- Ez esetben mi lenne ha a tárgyra térne végre? - leült és várta hogy helyet foglaljunk.

- Tehát? - Josh higgadtan próbálta a beszélgetést a megfelelő irányba terelni.

- Elég furcsa dolgokról kaptam híreket. Az emberek félelem nélkül rohangálnak az autók közt, vakok és bénultak lesznek hirtelen teljesen egészségesek, de semmi féle, drog, gyógyszer nem mutatható ki a szervezetükben. Azt hiszem mind tudjuk mit jelent ez.

- Vér...

- Pontosan, valaki emberekhez juttatja a vérünket.

- És ha ilyen komoly az ügy miért csak nekünk szólt? - érdeklődött Josh.

- Mr. Balz! Angyalok tűnnek el! Maga szerint mi történne ha ezt szétkürtölném?- mind tudtuk a választ. Az angyalok pánikolni kezdenének és gondolkodás nélkül irtani kezdenék az embereket.

-  És miért pont mi?

- Önök voltak épp soron. Miért kéne hogy oka legyen?

- Találomra választ embereket egy ilyen helyzetben? - háborodott fel társam.

- Valójában szerettem volna bevonni Olsont, de mivel önök társak csak így jöhetett szóba.

- Eric! Azt hiszi tudok valamit? - néztem a szemekbe melyek minden gyanús rezzenésem fürkészték.

- Dehogy! Bizonyára abban az esetben már értesített volna.- gúnyos mosollyal adta tudtomra.

- És mit vár tőlünk?

- Derítsék ki ki áll a háttérben, és hozzák elém SÉRTETLENÜL! Ez parancs! - válaszra esélyt sem adva tűnt el előlünk. Az ablakhoz sétáltam, kiálltam a párkányra és egy lépéssel a megszabadultam a talpam tartó kő párkány biztonságából, viszont nem a föld felé, hanem az ég felé vettem az irányt. Hófehér szárnyak vetettek árnyékot a falra. Pár másodperc  mulva már a tető szélén ültem. Egy szál cigarettát vettem a számhoz amit fekete öngyújtómmal meggyújtottam majd mélyet szívtam belőle. 

- Mi értelme van ennek? -jelent meg Josh a hátam mögött.

- Mire gondolsz?- az ujjaim közt pihenő cigire mutatott és magyarázatra várva mellém ült.

- Nem vagyunk olyanok mint az emberek, nem tudsz függeni semmitől, nem szokhatsz rá semmire. Csak a megszokás érezteti velünk hogy szükségünk van bármire is.

-És ha csak egyszerűen élvezem?

- Élvezet? Milyen jó is lenne. Az élvezetnek nincs helye a számunkra. Érezned kéne valamit, meg kéne hogy változtasson, hogy valamit megmozgasson benned. De benned már nincs mit megmozgatni. A tested azért meleg mert úgy akarod, csak azért ver a szíved mert ahhoz van kedved. Semmi Nincs benned. Egyszerűen csak nem életre lettünk teremtve. Ha levágnák a karod nőne egy másik, ha nem vennél levegőt csak nem mozogna a mellkasod. Nem kell semmit tenned. Nem tudsz meghalni. Bármi és bárki lehetsz. Olyan vagy amilyen csak lenni akarsz, de ennek egy feltétele van, nem élhetsz. 

- Nem kell a felvilágosítás! Tisztában vagyok vele hogy csak a kor változott. Arra teremtettek hogy harcoljunk, semmi másra nem vagyunk jók.- megfogtam a parázsló cigarettát és lassan kézfejemhez nyomtam. Mire elvettem a heg már el tűnt.

- Nem értelek.- nézett rám Josh

- Van ennél most fontosabb is. Nem jöhetnek rá...

5. rész (2/2)

Amikor Ricky beengedett egy ismeretlen srácot láttam meg a nappaliban, majd kérdőn néztem a mellettem állóra.

- Ja, bocsi! Ő itt a legjobb haverom és lakótársam. Csak beszélni akart velem én meg nem akartam csak úgy itt hagyni a házat. Ugye nem baj, hogy beengedtem?

- Nem, dehogy! Csak egy kicsit meglepődtem.

Felállt az említett fiú és kezet nyújtott. 

- Joshua vagyok, de csak Josh. - mosolyodott el kedvesen. Meg fogtam a kezét és én is bemutatkoztam.

Találtunk pár közös témát és beszélgetni kezdtünk, de nem tartott sokáig mert valaki megint csengetett. Felálltam és az ajtóhoz mentem. 2 személy fogadott, de csak az egyiket ismertem. 

- Szia Anya! - engedtem be a középkorú barna hajú nőt. Köszönés nélkül bejött és felment az emeletre.

- Heló, bocsi! Rickyéket keresem. - nézett le rám a magas srác. Köszöntem, aztán beengedtem. 

- Josh nem azt mondtad, hogy csak pár perc, átugrasz Rickyért?

- Basszus, Devin! Bocsi, elfelejtettelek. - magyarázkodott a kérdezett. A fiúk elbúcsúztak és már itt sem voltak. 

Amint elmentek anya lejött.

- Mit keresett itt ennyi pasi? - kezdett bele a vallatásomba.

- Semmi közöd hozzá! Miért pont most érdekel mi van velem vagy mit csinálok? Amúgy meg pont te kérded?! Hol voltál egész éjjel? - kérdeztem vissza okkal.

- Téged ne érdekeljen a magán életem! Nem én vagyok a gyerek!

- Igen, lehet, hogy gyerek vagyok. De veled ellentétben nem vagyok kurva! - A mondat végére anyám tenyere az arcomon csattant. 

- Hozzám ne érj még egyszer!- ordítottam rá könnyes szemekkel és elhagytam a házat.

Most először sírtam más előtt kis korom óta. Nagyon ki akadtam. Most csak egy ember volt akit most látni akartam, annak reményében hogy találkozom vele indultam el az iskola felé.

5. rész (2/1) Ricky szemszöge

( Ricky Olson )

Reggel mikor felébredtem az ágy túloldala üres volt. Az órára néztem amin a vörösen világító számok szerint már rég elmúlt dél. Felkeltem és álmosan indultam el az emeletről Nicky nevét szólongatva, de nem jött válasz. Bejártam az egész házat, a konyhában találtam egy cetlit amit egy "Boltban vagyok, sietek."  felírat töltött be. Le ültem a pulthoz és elővettem a telefonom amin nem fogadott hívások és üzenetek vártak. Nagy részük Joshtól jött, hogy hol vagyok, de volt egy sms ami egy számomra nem ismerős számtól jött. Csak egy dátumot és egy helyszínt tartalmazott. Sejtésem sem volt mit jelenthet, de nem töröltem ki. Válaszoltam Joshnak, aki rögtön vissza írt. Azt mondta sürgősen beszélnünk kell. Közölte velem, hogy átjön, de mielőtt válaszolhattam volna csöngettek. Az ajtóban legjobb barátom állt talpig feketében egy sapkában ami alól csak hatalmas fültágítói látszódtak ki.
- Mi az, hogy nem a nőd nyit ajtót? - kérdezte miközben a vállam felett kémlelte a házat.
- Nem a nőm, és nincs itt!
- Komolyra fordítva a szót, bemehetnék? Nem hiszem hogy ezt itt akarnád megbeszélni. - arcáról a mosoly eltűnt és fagyossá vált. Sejtettem miről lesz szó. Félre léptem utat adva az ajtóban állónak, majd követtem a nappaliba. Leültem a kanapéra és Johst figyeltem aki a telefonján keresett valamit. Felém tartotta a készüléket melyen egy nem rég érkezett üzenet volt.
- Látom nem lepett meg. Te is kaptál? - kérdezte és kényelembe helyezte magát mellettem.
- Igen, de nem voltam benne biztos mi ez.
- Szerintem már egyértelmű.
- Elmész? - néztem rá kérdőn.
- Miért, mi mást tehetnék? Ugye nem akarod ellógni?
- Úgysem mondanak semmi újat.
- Ugye tudod, hogy nem csinálhatod ezt mindig?!
A csengő szakította félbe beszélgetésünket.

4. rész

Az iskola csengőnek hála eljöhettem az új diák mellől. Nem tudom mire akart utalni azzal a kérdéssel, de nem kellett rá válaszolnom. Nem mintha tudtam volna. A szünet végén amikor a terembe mentem a padtársam már a helyén ült. A következő öt órán hozzám sem szólt, kicsit megkönnyebbültem. A tanítás vége után elindultam a járdán, amikor egy nagy fekete autó állt meg mellettem. Lehajtotta az ablakot és önelégült vigyorral szemezett velem az alacsony sofőr. - Ne vigyelek el? - kérdezte arcán széles mosollyal. - Nem kell köszi, működik a lábam. - válaszoltam magabiztosan. - Biztos vagy benne? Csupa jég az út, nem akarom hogy eless. - Ennyire aggódsz? - Nem, csak kár lenne a csinos pofidért. - Ez kedves. - mondtam és dideregve húztam összébb a kabátom. - Akkor beülsz vagy várjak amíg megfagysz?! - kérdezte és kinyitotta nekem a mellette lévő ülés ajtaját. Beültem a fekete hajú srác mellé a meleg autóba. Út közben tekintetem a kinti világra szegeztem és csak elvétve pillantottam Ricky-re, szemeim rögtön elkaptam róla, mintha féltem volna hogy a szemembe néz. Meg álltunk a viszonylag kis kertes ház mellett és épp ki akartam szállni - Te most komolyan itt laksz? - nézett rám kikerekedett szemekkel az autóból. - Igen! Miért? Nem tetszik? - kérdeztem a házat bámuló idiótától. - Nem, nincs vele semmi bajom. De nem hittem volna hogy van ekkora véletlen. Tegnap előtt költöztem a szemben lévő házba egy haverommal, de ő csak ritkán van itt. - szavai eljutottak a fülemig, de nem esett le hogy ő az új szomszédom.
Örülök hogy ezt a házat választottuk, így legalább nem leszek magányos Josh nélkül sem. - mosollyal arcán mondta, de valahogy olyan magányosnak tűnt. Az autó előtt állva köszöntem meg, hogy elhozott. Válaszul csak azt mondta: "Ne köszönd! Majd meghálálod." és becsapta a kocsi ajtót. Bementem és eldőltem a kanapén, lassan elszundítottam, majd a bejárati ajtó felől jövő kopogás rázott fel álmomból. Azt hittem anya jött meg, ezért vissza feküdtem, de a kopogás folytatódott. Meg dörzsöltem a szemeim, felálltam és az ajtóhoz mentem. A küszöb túloldalán az a személy állt akire legkevésbé sem számítottam volna.
- A füleddel van a baj vagy csak szereted ha várnak rád?! - Mit akarsz Ricky? - kérdeztem kómásan. - Mivel nem ismerek senkit, úgy döntöttem behajtom azt a szívességet. - mondta gyanús mosollyal arcán. Értetlenül néztem rá és vártam hogy folytassa. - Ettél már? - kérdezte és a csuklómnál fogva rángatott át az úton magához. - Nem, miért? - kérdeztem és lefejtettem ujjait kezemről. - Mert semmi kedvem egyedül kajálni. - jelentette ki és a fotelbe ültetett. Leült a velem szemben lévő dohányzóasztal sarkára. - Nem vacsizni hívtál?? - De igen. - be ment a konyhába. A helységből különféle zajok szűrődtek ki. - Mit eszünk?- a kérdést vállammal az ajtófélfának dőlve tettem fel. - Még nem tom'. - Képes voltál úgy áthívni, hogy nincs kaja?! - Gondoltam te tudsz főzni!

- Persze, és a varrás a hobbim. Te tényleg főzni hívtál?- kérdeztem csalódottan. - Igen, de meghálálhatod a fuvart máshogy is... - a falnak nyomott és elmosolyodott. Az arcunk csak pár centire volt egymástól, de eszembe jutott Chris. Tudom, hogy nincs köztünk semmi, de nem tehetem ezt. - Kösz nem! -elfordultam és kibújtam a karjai közül. - Rendeljünk pizzát! - hoztam fel az ötletet. Beleegyezően bólintott és a kezébe vette a telefont. - Tudod a számot? - Nem, de benne van a telefonomban. - benyúltam a farzsebembe a mobilomért és kikerestem a számot. A fiúnak adtam a telefont, miután a hívás gombra nyomtam. Miközben Ricky pizzát rendelt az ölembe vettem a kanapén heverésző fekete cicát. Ricky a telefont az asztalra rakta, elvette a macskát és felsóhajtott. - Azt mondják ma nincs házhoz szállítás. - Elmegyünk valahová? - Ricky bólintott és megfogta a kabátját. Bezárta az ajtót, én pedig felöltöztem. Elindultunk az utcán és egy ismerős alak jött szembe velünk. Utána kaptam a fejem, de sehol nem láttam, pedig megmertem volna esküdni, hogy az imént Chris ment el mellettünk.
- Van valami gond?
- Nem nincs, csak mintha láttam volna valamit.
- Akkor jó. Ismersz valami jó helyet? - Nem igazán járok el otthonról. - Miért? - Mert egyedül nincs sok értelme. - megragadta a karom és elkezdett maga után húzni. - De most már van kivel menned. Bepótoljuk az egészet. - a szavak hallatán se mosolyogni, sem sírni nem tudtam. Értettem mit mond, de egyszerűen nem tudtam rá reagálni. Végül bementünk egy pizzériába, hogy az eredeti tervhez hűen pizzát együnk. Már majdnem végeztem, mikor a telefon megrezzent a zsebemben. Elő vettem és elolvastam az anyámtól érkezett SMS-t. - Mi az? - kérdezte a partnerem kíváncsian. - Anyum ma nem jön haza, szerintem mennem kéne. - Menyünk, csak fizetek. Várj meg! - oda ment a pincérhez és oda adta a pénzt. A csinos lány kedvesen mosolyogva vette át és köszönt. Útközben nem igazán beszélgettünk, a házhoz érve felsóhajtott. - Biztos nincs kedved máshová menni? - kérdezte bociszemekkel. - Nincs, de ha akarsz átjöhetsz. Úgyse háláltam meg rendesen. - Miért? - Mert az milyen hála, hogy te fizettél? - Nem a pénz volt a lényeg. Örülök, hogy velem jöttél.- elmosolyodott és megállt az ajtóm előtt. - Akkor bejössz? - kérdeztem reménykedve. - Igen, de csak mert egyedül unatkoznék. - kinyitottam az ajtót és előre engedtem az alacsony srácot. Leült a nappaliban én pedig a konyhába mentem, hogy hozzak valamit inni. Mire vissza jöttem Ricky eltűnt. - Hogy neked milyen kicsi a szobád! A falak is kurva vékonyak. Ha csinálnánk "valamit" tuti hallaná anyád. - a hangja a szobám felől jött, mikor oda értem az ágyamon feküdt egy "sexy" pózban. - Gyere cica! - hívott arcán perverz vigyorral. - Bocs, de ezt itt, velem nem!- jelentettem ki és az ágy szélére ültem. - Már miért nem? - Mert egy napja ismerlek és amúgy se lenne okom lefeküdni veled! - Ok? Aha... vágom. Még szűz vagy. - mondta és elmosolyodott. - Én... én nem is! - Akkor miért pirultál el? - kérdezte, én pedig a párnába temettem arcomat. A vállamra tette kezét és azt mondta: "Akkor majd máskor." Felállt és a tv melletti DVD-k között keresgélt.

- Mit csinálsz?

- Gondoltam nézhetnénk valamit ha nem akarsz valami izgalmasabbat csinálni. - Nekem jó, de szinte csak horror van. Remélem nem fogsz félni. - nevettem el magam. - Drágám, nekem a horror a harmadik nevem. Kiszaladtam a konyhába amíg kiválasztotta a filmet. Pár perc múlva két energiaitallal és egy csomag pattogatott kukoricával jöttem vissza. Befeküdtem mellé az ágyba és összebújva néztük a tv-t mint valami szerelmespár. Én a felénél elaludtam, nem tudom Ricky végignézte-e, de remélem ezek után rémélmai lesznek.

3. rész

Az álmaink a saját külön világunk melynek történései 
befolyásolják  a minden napi életünket.

Előre is bocsánat a helyesírási hibákért.


Nem tudom honnét tudta az a férfi a nevemet vagy azt hogy hol lakok, én sem találtam volna haza. Az sem lehetett véletlen hogy a parkban találkoztunk. Már semmit sem értek. - Bementem a fürdőszobámba tele engedtem a kádat forró vízzel, le vettem a ruháim és bele ültem a nyakig érő meleg vízbe. Elgondolkodtam a kádban és elszundítottam. Álmomban egy angyalt láttam, de egy csuklya takarta arcát. Hatalmasak voltak a szárnyai és feketék. Olyan valóságos volt, hogy még én sem tudtam biztosan hogy csak álom. Amikor felém lépett és a kezét nyújtotta felébredtem. Ha akkor nem kelek fel belefulladhattam volna a vízbe. Csak az álmom járt a fejemben, még Chris-t is elfelejtettem. Álmodtam már furcsa dolgokat és ez az álom a két fejű osztálytárshoz, a hat farkú macskához akinek csak egy szeme volt és a félig hal kutyához képest semminek tűnik, de nekem mégis ez volt a legfurcsább mind kézül. - Miután felöltöztem a szobámba mentem hallgattam még egy kis zenét és elaludtam. Amikor felkeltem az ágyamon tollak voltak. Olyanok voltak mint valami madáré, de fénylő fekete színük volt és akkorák voltak mint a tenyerem. Nem tudom honét kerültek oda, de rögtön a tegnapi álom jelent meg előttem. Nem akartam többé arra az angyalra gondolni, pedig voltaképpen neki köszönhetem az életem. Össze szedtem a tollakat és egy lila virágokkal díszített fekete fa dobozba tettem őket amit egy kis lakattal lehetett bezárni. Amint elfordítottam a kulcsot egy jó helyet kerestem a ládikának. Az ágyam mögött volt egy rés a falban ahova a naplóim rejtettem, fontosabbnak tartottam a doboz tartalmát ezért a füzeteket csak betettem az ágyneműtartóm aljába. A kulcsnak nem találtam megfelelő helyet ezért rá fűztem egy madzagra és a nyakamba akasztottam. Felvettem egy fekete farmert és egy pólót amin a kedvenc bandám logója volt. A kulcsot a pólóm alá rejtettem. Le mentem az emeletről a konyhába és megreggeliztem. Amikor végeztem az evéssel felvettem a kabátom és elhagytam a házat. A hó még mindig esett már napok óta egyfolytában, már lassan térdig ér. Az iskola felé menet szembe jött velem három felsőbb éves fiú, csak reménykedni mertem benne, hogy elmennek mellettem. Amikor pont elhaladtak kicsúszott a számon hogy "Hála istennek!", halkan mondtam, de nem elég halkan. Az egyik megfordult és rám nézett.
- Van valami bajod? - megragadta a hajam és a szemembe nézett.
- Nem hallottad mit kérdeztem? - a földre rántott a hajamnál fogva és gyomron rúgott. A másik kettő hangosan röhögött a hátam mögött. A nevetés pár perc múlva hirtelen abbamaradt.
- Milyen gerinctelen férgek vernek meg ok nélkül egy lányt?! - egy férfi hangja törte meg a csendet és valaki megfogta a vállam hátulról. Hirtelen felkaptam a fejem és Chris-t láttam a két srác mellett állni.
- Pont ez a kis buzi akarja nekünk megmondani mit csináljunk?!! - az egyik elkezdett röhögve kiabálni. Chris a fiú egyik kezét a háta mögé szorította és a hatalmas téglafalnak nyomta, aztán tekert egyet a karján és szinte hallani lehetett ahogy a srác csontjai darabokra törnek. A másikat, aki segíteni próbált úgy gyomron rúgta, hogy az minden hang nélkül a földre csuklott. Mire Chris elintézte azt a kettőt a harmadik eltűnt.
- Ha még egyszer hozzá értek nem ússzátok meg ennyivel! - szólt vissza Chris, de választ már nem kapott.
- Nincs semmi bajod? - kérdezte aggódóan.
- Nem nincs. Köszönöm. De hogy kerültél oda? - kérdeztem gyanakvó tekintettel.
- Nem messze dolgozom a sulidtól és épp dolgozni mentem. - először gyanúsnak találtam, hogy mindig ott van ha kell, de nem kételkedtem. Ez megmagyarázná, hogy pár napja miért láttam ugyan itt sétálni.
- Mennem kell mert elkések. - egy puszit nyomott az arcomra és elköszönt. Meglepődtem, de valahogy jól esett. Gyorsan felszaladtam az iskola emeletére és helyet foglaltam a terem végében. Az óra elején a tanár egy ismeretlen fiúval az oldalán jött be. A stílusa hasonlított Chrisére.
- Ő itt az új osztálytársatok Ricky Olson. Legyetek vele kedvesek és segítsetek neki beilleszkedni. - a tanár gyorsan elmondta a megszokott szöveget és le ültette. Az új diák végig járta a padsorokat és megakadt rajtam a szeme. Elindult és a padomnak támaszkodva megállt.
- Szia! Ide ülhetek? - kérdezte az ég kék szemű srác. Nem válaszoltam, csak bólintottam egyet és a fal felé fordultam.
- Mi a baj, csak nem szégyenlős vagy? - kérdezte és gonoszan elmosolyodott.
- Nem, csak nem vagyok oda az emberek társaságáért!
- Pedig úgy láttam oda kint egész jól elvoltál azzal az alakkal. Én a helyedben vigyáznák kivel barátkozok. - mondta az utolsó mondatot halkan és a mosolya fokozatossan lehervadt arcáról. Nem értettem miről beszél vagy mit tud Chris-ről, de jobban bele gondolva lehet hogy igaza van. Én a nevén kívül semmit nem tudok róla.
Már majdnem vége volt az órának, mikor Ricky meg bökdösött és egy papír facnit nyújtott felém. A lapon egy rövid kérdés volt: "Hiszel a démonokban?"

2. rész

Egy mosoly nem kerül semmibe, mégis többet ér a legdrágább ajándéknál.

Valamiért nem tudom elfelejteni azt a férfit. Már három nap telt el, de azóta egyszer sem láttam. Minden este róla álmodtam. Nem tudtam aludni, felvettem a kabátom és a csizmám, ki mentem az utcára és gondolkozás nélkül elindultam. Nagyon hideg volt. A földön a hó még bokáig ért, de most éppen nem esett. A hidegtől minden egyes lélegzetem látszott a sötétben. Nem tudtam merre menjek, igazából nem is figyeltem hogy merre jöttem. Nem tudtam merre vagyok, nem igazán szoktam a sulin kívül máshova menni. Az út egyik oldalán egy már bezárt kávézó, a másikon pedig egy park volt. Nem volt ismerős a környék. Leültem az egyik padra a parkban és gondolkozni kezdtem.- Nem tudtam hol vagyok vagy hogy merről jöttem. Egyedül vagyok éjszaka egy ismeretlen helyen és még csak telefon sem volt nálam.- Elkezdett esni a hó és újra eszembe jutott miért vagyok itt, de nem okolhattam azt a férfit azért mert mindig rá gondoltam és aludni sem tudtam tőle. Elbambultam mikor a szakadó havat néztem és nem vettem észre a mellettem álló ember. Nem tudtam ki volt az de nem ijedtem meg.
- Elnézést leülhetek? - kérdezte a pad másik végén várakozó idegen.
- Igen, persze. - halkan feleltem kérdésére, de nem néztem rá.
- Mit keres ilyenkor ide kint egy ilyen fiatal lány egyedül? - felnéztem a mellettem ülő férfira és még a lélegzetem is megállt. Úgy néztem rá mint aki szellemet lát.
- Mi a baj? Hirtelen olyan sápadt lettél. - ijedten nézett rám és megfogta a vállam.
- Ja, semmi. - lesütöttem a szemem, levegőt venni sem mertem és legszívesebben elfutottam volna. Lehajtott fejel ültem az alak mellett aki miatt már három napja nem tudtam aludni és próbáltam összeszedni magam. A keze végig a hátamon volt, meg nyugtatott hogy nem egyedül vagyok ott. Nem tudom mi ütött belém, már napok óta arra vágytam hogy újra lássam mégis úgy csinálok mint egy gyerek. Vettem egy nagy levegőt és ránéztem.
- Nekem mennem kell. - jelentettem ki magabiztosan és elköszöntem. Már felálltam ép indultam volna mikor megfogta a karom.
- Várj késő van, elkísérlek. - mondta és rám mosolygott.
- Nem szükséges, nem akarok gondot okozni, de azért köszönöm. - vissza mosolyogtam és elindultam az egyik irányba. Lépteket hallottam magam mögül és megfordultam. Mikor meg láttam hogy utánam jött, megálltam és néztem ahogyan lehajtott fejjel közeledik. Észrevette hogy figyelem és újra azt a bájos mosolyt láttam arcán.
- Én is erre jövök. Ha nem zavar addig mehetnénk együtt? Nem szeretek egyedül sétálni. - kérdezte és megállt velem szemben.
- Én sem. - lehet hogy rövid válasz volt, de ehhez is össze kellett szednem a bátorságom. Elindultunk és még mindig nem tudtam merre megyek, csak mentem egyenesen arra amerre elindultam.
- Ha nem szeretsz egyedül sétálni miért ültél ott a padon egymagadban ebben a sötétben? - nem mondhattam el a teljes igazságot, de hazudni nem tudtam volna. megpróbáltam elterelni a témát magamról.
- Ezt én is kérdezhetném.
- Egy barátomtól indultam haza. És te? - Gyanús lenne ha megint terelni próbálnám a témát.
- Nem tudtam aludni és ki akartam szellőztetni a fejem.
- Gondolom nem ez az első ilyen éjszakád, fáradtnak tűnsz.
- Már három napja nem aludtam. - De azt nem mondhatom hogy miatta. Kezdtem élvezni a társaságát. Már nem is figyeltem merre megyek csak mentem utána. El gondolkoztam azon hogy erre a találkozásra vártam már napok óta de nem is kérdeztem semmit, pedig annyi mindent akartam tudni róla hogy egy nap kevés lenne megkérdezni. Összeszedtem a gondolataim és fel tettem a legalapvetőbb kérdést.
- Hogy hívnak? - nem értem mit paráztam annyira egy egyszerű kérdés miatt. Széles mosollyal az  arcán mondta: Chris. Megállt és csak nézett a szemembe vagy egy percig. Barna szemei elképesztően ragyogtak, annak ellenére hogy csak egy halvány fényű utcai lámpa világított.
- Megjöttünk. - Törte meg a csendet férfias hangja.
- Köszönöm. - Még rengeteg dolgot akartam kérdezni tőle, nem akartam hogy elmenjen de nem tudtam mit tenni. Már elindultam az ajtó felé mikor elköszönt.
- Jó éjt, Nicki. - mikor meghallottam hogy a nevemen szólított a lábam földbe gyökerezett. Mikor végre utána szaladtam már késő volt, az utcán egy lelket sem láttam és abban a pillanatban a hó is elállt.

1. rész

Másnak lenni magányos érzés,de nem feltétlen vagy egyedül.

Reggel mikor felkeltem a hó úgy szakadt mint még soha. Az ablakon kinézve csak nagy fehér pelyheket láttam hullani a szintén fehér tájba. Nem szerettem a telet. Nem tudom az okát csak egyszerűen nem és kész! - Fel vettem a fekete bundás kabátom, a fekete csizmám és ezek mellé szintén fekete kesztyűt húztam. Bár menyire is ellenemre volt elindultam az iskola felé. Egyedül éreztem magam ahogy végig néztem a vidám karácsonyi hangulatú embereken. Még csak december 8. van de mindenki a karácsonyról beszél. Nekem két "fontos" ünnep is lesz a közel jövőben. A születésnapom 16.-án lesz mégsem vagyok úgy feldobva mint mások. A többségnek két ünnep két ajándék, de nekem ez 11 éves korom óta nem így van. A szüleim elváltak, anyámat az sem érdekli hogy élek-e vagy sem, apám pedig külföldre költözött a plasztikázott barátnőjével. Mindenkinek csodás gondtalan élete van csak rólam feledkeztek el. Néha csodálkozok hogy anyám még mos meg főz rám. - Már az iskola előtt jártam. mikor a fehér utcán a színes emberek közt egy feketébe öltözött ember közeledett felém. Amikor már csak pár méter volt köztünk már tisztán láttam hogy egy húszon éves férfi az. Fekete haja volt ami kicsit hosszabb volt az átlagosnál. Olyan gyönyörű barna szemei voltak amilyeneket még soha nem láttam. Ajkaiban piercingék csillogtak és fülében fültágító volt. Tetőtől talpig fekete ruhái miatt fehér bőre szinte világított. Ritkán látok ilyen embereket. Valahogy megnyugtató látni valakit aki hasonlít rám. Az az előbbi magány eltűnt és egy furcsa vágyakozás vette át a helyét. Amikor elhaladt mellettem szinte reflexszerűen fordultam az ismeretlen férfi után és csak néztem ahogy az alakja távolodik és lassan elhalványul. Amikor az iskolába értem, felmentem az emeletre be mentem a terembe és leültem az ablak felőli utolsó padba. Az óra elejétől a végéig csak mereven bámultam ki az ablakon és néztem ahogyan szállingóztak a hópelyhek. Ahogyan néztem a havat eszembe jutottak azok a fehér pelyhek a férfi hajában. Annyi megválaszolatlan kérdés merült fel bennem aminek a megválaszolására egy teljes nap kevés lenne. A tanítás szinte pillanatok alatt véget ért amíg azon az idegenen gondolkoztam. Nem zavart hogy az idő olyan gyorsan telt hiszen barátaim nem voltak mindenki mindig kiközösített, kigúnyolt és megalázott. Haza indultam és csak reménykedtem abban hogy újra láthatom azt a rejtélyes alakot.